Egyedi beltéri üvegezés – hogy otthona még stílusosabb lehessen

jún 7, 2021 | Térelválasztó üveg, tolóajtó

Az üvegezést a legtöbben csupán az ablakokkal hozzák kapcsolatba, pedig a beltérben is előfordulhatnak üveg elemek, amelyeket főleg a modern otthonokban találhatunk meg, de ugyanígy irodaházakban, vagy középületekben is megtalálhatóak. Az egyedi beltéri üvegezés azok számára jelenthet megoldást, akik szeretnék, hogy az otthonuk tágas, szellős benyomást keltsen, és mindezt a legmodernebb megoldásokkal szeretnék elérni.

Egyedi beltéri üvegezéssel készülhet például térelválasztó, sőt, valójában válaszfalat is lehet üvegből, vagy üveggel kombinált acélból készíteni, és látványos lesz a végeredmény, miközben megmarad a térérzet, és a természetes fény is szabadon áramolhat a két helyiség között. Gyakori az olyan egyterű lakásokban ez a megoldás, ahol mégis szeretnének leválasztani egy hálószobát; ilyenkor az üvegfal mögé egy függöny is kerül, és ezt behúzva lehet biztosítani az intimszférát.

Az egyedi beltéri üvegezésre egy másik remek példa az üvegkorlátok alkalmazása, amiket galériára, vagy lépcsőre szerelnek. Az előnyei ugyanazok, mint a térelválasztónak, a különbség csak az üveg szerkezetében van. Üvegkorlátnak rendszerint többrétegű, biztonsági üveget használnak, ami sokkal nagyobb igénybevételt is kibír, hiszen egy korlát esetében fokozottabb a biztonság igénye, mint egy falnál.

Ne feledkezzünk meg a zuhanykabinokról sem, amik szintén az egyedi beltéri üvegezés segítségével lehetnek személyre szabottak. Az esetükben szintén a biztonsági üveg az alapanyag, a kialakításuknak viszont csak az igények szabnak határt, így bármilyen fürdőszobában ideális megoldást jelentenek.

Végül még egy lehetőség, ahol az egyedi beltéri üvegezés szóba jöhet: a konyha, azon belül is a hátfal. Manapság ez már nem csak csempe lehet, hanem szinte minden, de az üveg kiemelkedik ezek közül a könnyű tisztíthatóság és a nagyfokú személyre szabhatóság által.

Ha egyedi beltéri üvegezésre lenne szüksége, akkor válasszon bennünket! Tekintse meg referenciáinkat, kérdés esetén pedig vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeinken!

Kapcsolódó cikkek:

Mitől függ a zuhanykabin készítés ára?

Mitől függ a zuhanykabin készítés ára?

A zuhanykabin készítés nagyszerű lehetőség, hogy egy kis egyediséget csempésszen a fürdőszobába, de fontos, hogy mindez anyagilag is jól tervezhető legyen. A helyszínre és személyes igényekre szabott zuhanykabin meglehetősen sok előnyt tartogat az áruházakban kapható...